Átléptek minden határt – már az oroszok is kiakadtak azon, hogy Ukrajna mit művel Magyarországgal
Egyre durvább eszközöket választ Kijev.
Szerdától kétnapos hivatalos látogatást tesz Magyarországon Gurbanguly Berdimukhammedow, Türkmenisztán elnöke, aki Áder János köztársasági elnök meghívására érkezik Budapestre. A türkmén elnök kemény diktátor, az ország rendszeresen az utolsó előtti helyen szerepel a szabadságjogokkal foglalkozó listákon.
Szerdán Áder János meghívására Budapestre érkezik Gurbanguly Berdimukhammedow türkmén elnök. A két államfő szerda délelőtt folytat megbeszélést, délután pedig Kövér Lászlóval találkozik Berdimukhammedow. A türkmén államfő csütörtök reggel megkoszorúzza a Magyar Hősök Emlékművét a Hősök terén.
Az Index szerint a tárgyalások után a két államfő dokumentumokat is aláír az együttműködés további fejlesztése érdekében. 2014 elején Magyarország és Türkmenisztán kormányközi megállapodást írt alá a gazdasági együttműködésről. Korábban arról is szó volt, hogy Magyarország technológiai felszereléseket és gyógyszereket exportálna Türkmenisztánba, ahonnan olajat importálnánk. A türkmenisztáni légitársaság jelezte, hogy a következő években járatot indítana Budapestre.
Magyarország 1991 decemberében ismerte el az egykori szovjet tagköztársaság Türkmenisztánt szuverén és független államként. A két ország között 1992 májusában létesültek diplomáciai kapcsolatok. A Magyar Köztársaság 2002-ig a moszkvai nagykövetét akkreditálta a közép-ázsiai országba, azóta a teheráni magyar nagykövet látja el a diplomáciai képviseletet. Türkmenisztánnak jelenleg nincs Magyarországra akkreditált nagykövete. Schmitt Pál államfő 2011 novemberében járt Türkmenisztánban.
Gurbanguly Berdimukhammedow kemény diktátor, Türkmenisztán rendszeresen az utolsó helyen végez a szabadságjogokkal foglalkozó szervezetek listáin. Ellenzéki pártok nem létezhetnek, az ellenzékieket bebörtönzik, a sajtószabadságot korlátozzák. Egy aktivistának például véres birkafejet hagytak a lakása előtt, miután a Szabad Európa Rádiónak nyilatkozott. Általában csak Észak-Koreát tartják Türkmenisztánnál keményebb diktatúrának – foglalja össze az Index.